Nyitókép: ingatlan.com
Az ország keleti, északkeleti térsége, azon belül is Szabolcs-Szatmár vármegye a megfizethetőbb, sőt olcsóbb térségek közé tartozik, bár mint sok esetben, itt is árnyaltabb a kép. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta, népes térségről van szó. Ötszázötvenezren lakják, a megyében sok település található, a 2010-es évek fejlesztései pedig e térségbe is eljutottak – példa erre Nyíregyháza, a megfizethető munkaerő és infrastruktúra vonzó fejlesztési célponttá tette.
Nyíregyháza a legdrágább
A szakértő a portálnak elárulta: ennek megfelelően Nyíregyháza a legdrágább a megyén belül, 562 ezer forintos átlagos négyzetméterárakkal.
„Ezt közelítő átlagos négyzetméterárakkal a város agglomerációjában találkozhatunk, jellemzően 400 és 500 ezer forint között – Nyírpazony, Őr, illetve Tákos tartozik a magasabb árfekvésű agglomerációs települések közé” – fogalmazott a lapnak Balogh László. Hozzátette: Nyíregyháza vonzáskörzetében egyébként 30-40 millió forint körül találni száz négyzetméteres házakat.
A szakértő azt is megjegyezte, hogy Nyíregyházán az új építésű lakások sem számítanak drágának a maguk 650 ezer forintos négyzetméterár-átlagával –
bár Debrecen nincs messze, jóval drágábbnak számít az ország második legnagyobb városa mind az újlakás-, mind pedig a használtlakás-piacon.
„Érdekesség még, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében sok településen a használt lakások átlagárai egyet jelentenek a település átlagáraival, egész egyszerűen azért, mert a 229 település zömében nem található új építésű ingatlan. Ami pedig a teljes kínálatot illeti a megyében, 3200 eladó házat, illetve lakást kínáltak májusban” – árulja el a szakértő a Magyar Nemzetnek.
Falusi CSOK
A falusi csok – ahogyan Borsod-Abaúj-Zemplénben – itt is kiemelkedően sok településen igényelhető, ami azért jelentős
– mutatott rá Balogh László,
mert ez az egyetlen olyan támogatásforma, amelyet olyanok is igényelhetnek, akik meglévő gyerekek mellé már nem terveznek továbbiakat.
„Ez szintén megfizethetőbbé teszi a lakhatást és a helyben maradást, mint ahogyan az is, hogy 126 település átlagos négyzetméterárai nem mennek kétszázezer forint fölé, sőt 34 olyan település van, ahol a százezer forintot sem haladják meg” – jegyezte meg.